Kovács Eszter

A másik csoportban tartozóknak meg azt mondták, hogy három-négyféle munka van, ezekről is beszéltek, és utána egyrészt megkérdezték, hogy mennyire feszültek ebben a helyzetben, másrészt mértek bőrellenállást, tehát a szorongásnak valamifajta pszichoszomatikus jeleit, és kiderült, hogy az első csoportban lényegesen magasabb a stressz, magasabb a feszültség,

hogy úgy nehéz egyre rábökni. Az ember elmegy a boltba a reggel, és nem tudom, hányféle műzli között választhat, de az még csak a reggel, és utána jön a nap többi része, és valami elképesztő, hogy milyen, és még egy ne haragudja. Nemcsak viccesen meg akartam jegyezni, hogy mennyivel jobbultak a kommunizmusban, nem? Persze, így van. Szerettük.

Mert hogy az előbb a közösségi médiáról volt szó. Tehát, hogy van egy olyan elképzelés, hogy tulajdonképpen a közösségi média használata, az pozitív kedélyállapotra hangol bennünket. Szóval, hogy jót tesz a lelkünknek, mert hogy egy csó emberrel találkozunk virtuálisan,

akik valamilyen csoportba tartoznak, akiktől érkezik valamilyen jóváhagyás, lájkolás, stb. stb. És csináltak egy kísérletet Facebook felhasználók körében. Ez volt a kiinduló pontjuk. Igen, akkor nézzük meg, hogy valóban ez így van-e. És mérték a Facebook felhasználás intenzitását az, hogy mekkora a szociális háló, amellyel kapcsolat tartanak.

és nagyon ügyesen nem a stresszt kérdezték, a stresszt állapotokat kérdezték, hanem stresszindulgált betességet mértek, méghozzá légzőszerű betegségeket. Ez tipikusan összefügg a magas kortizol szinttel. És kiderült, hogy akiknek a legmagasabb a kapcsolati hálója, akiknek a legtöbbet van a Facebookon, azoknál bizony gyakrabban fordulnak elő ezek a betegségek.

Tehát amik valójában a belső szalongást, a belső feszültséget tükrözik. Szóval, hogy itt is ez nehéz ügy. Ez megint egy... De például Facebookozol? Én semmilyen szociális médiában nem vagyok ott. És jól érzed magad? Boldog ember vagy? Igen. Nagyszerű. Nem tudod, miből maradsz ki.

Azért van ennek jó oldala is. Érvánvaló, de azért mégiscsak összességében. De kognitív értelemben nem, tehát ott azért van előnye. Azt hallgatták, hogy például a téri információfeldolgozásban, tehát az, hogy elhelyezünk objektumokat, tehát ilyen vizuális képalkotásban.

abban jobbak azok, akik intenzíven használnak internetet, szociális médiát, játékokat, stb. stb. Tehát van egy ilyen stimuláló szerepe azért kognitív szinten, szociális szinten meg nem, tehát ott inkább a hátrányok jönnek. Ezt értemben hozzáteszem, hogy nagyon sokan egészen kisgyerekeknek, saját gyerekeiknek, ilyen nem tudom, 2-3-5 éves gyereknek a kezébe adják a telefonokat, az okos eszközöket.

de ez a téri tájékozódó képességük ezekhez javul. Bár mondjuk hozzáteszem mindjárt, csak hogy most Ausztráliában bevezették, hogy a 16 éven aluliaknak sussz, tünés a social media. Na jó, de ez egy más dolog. Tehát ők nyilván, mert hogy magányossá tesz, meg szorongóvá tesz, meg a személyes kapcsolatokat lerombolja, ez rendben van, vagyis ez nincs rendben, de hogy ezt értjük.

Mennyiben járul hozzá ahhoz összességében, hogy az ember úgy általánosságban, főleg a nyugati civilizációban mondjuk így egyre szarabból érzi magát? Biztosan. Arra vannak vizsgálati eredmények, hogy minél több időt töltünk a szociális médiában, annál kevesebbet fordítunk a személyes kapcsolatokra. Tehát ez nagyon sok vizsgálattal átámasztja, hogy így van.

De ez már önmagában elég jó ahhoz, hogy rosszról érezzük magunkat. Hogy mondjak még egy példát, hogy azt találták, hogy annál a házaspárnál, ahol a házaspár egyik tagja átlag fölötti gyakorisággal küld és fogad SMS-eket,

ott a házaspárnak közötti megelégedettség jóval alacsonyabb. Tehát a házasság minősége romlik. Szóval úgy tűnik, hogy azért az ember alapvetően személyes kapcsolatokra van beállítva. Tehát hogy ez valami elértelemben azért pótlék, valljuk be.

Még akkor is, hogyha az emberi agyat el lehet varázsolni, hát azt hiszem valamelyikötök mondhatám, Eszkel mondta azt, hogy ezt is valóságosnak képzeljük, amit egyébként a virtuális közegben látunk. Mert hogy erre megint csak nem vagyunk felkészülve, hogy lehetséges egy olyan dolog,

Egy olyan mém, egy olyan tapasztalás, egy olyan érzékszerű tapasztalás, ami tulajdonképpen nem a realitásból jön, vagy legalábbis nem a személyes realitásból jön, hanem valahonnan máshonnan jön. Ilyen sose volt még. És az agyunkat becsapjuk. Hasonló ez egyébként a kábítószerekhez. Ott is az agyunkat csapjuk be valójában. Egy illúziókeltés történik.

De a Dávidnak igaza van egyébként abszolút abban szerintem, hogy meg kell tanulnunk. Tehát, hogy biztos, hogy lesz ennél jobb, és hogy biztos, hogy például a korlátozás az egy jó dolog lehet, amikor az ember arra korlátozza magát, hogy olyan emberek körében

körében keresen kapcsolatokat, akiket valamennyire ismer, vagy akik úgy érzi, hogy közel állnak hozzá, és így tovább. Biztos, hogy igen, tehát tanulni lehet ezt. Tied a pálya, meg a mikrofon.

Hát amúgy ebből valamit, hát a növénytermesztést ezekből el tudom készíteni, a többit nem. Hol hagytatok válaszolni a kis eszternek? Mit lehet tenni? Hát visszamenni nem valószínű, azért azt nem hinném. Majd úgy alakítja az ember az életét, hogy kénytelen lesz. Az igen nagy baj lenne azért, mert az azt feltételezné, hogy háború vagy valamilyen más kataklizma, hogy egy ilyen egyszerű életformába térjünk vissza.

Nem inkább arról van szó, hogy az ember létrehoz mindenféle szuper struktúrákat, most ez a modernizáció, és akkor ahhoz próbál görcsösen alkalmazkodni. Tehát, hogy minden élethelyzetben vannak ezek az alkalmazkodási közegek, amiket jó-rosszul meg tudunk valahogy valósítani. Én nem, azt sem gondolom persze, hogy előrefelé mennénk, mert nem megyünk szerintem sem erre. De visszafelé sem hiszem azért. Bocs, ezt majd érted, hogy nem megyünk sem erre? Hát miért, szerinted igen? Hát én nem tudom.