Polyánki Balázs

Jól látod, szerintem történetiségében érdemes nézni ezt is. Ha visszatérünk arra a konkrét példára, amit említettünk a halál közeli élményekkel kapcsolatban, University of Virginia, ott ezt, ha jól emlékszem, 60-as években már elkezdték kutatni, Bruce Grayson kutatásaira gondolok. Akkoriban viszont még nem volt neve ennek, viszont a jelenség ott volt és vizsgálták, tehát publikáltak folyamatosan vele kapcsolatban,

A másik, amit hozzáteszek, hogy nem volt olyan standard módszertan, hogy ez hogyan kell, hogyan lehet jól tanulmányozni. Születtek publikációk, és egymásnak ellent mondtak. Más volt a nyelvezete. Az egyik a fenomenológiára helyezte a hangsúlyt, a másik pedig inkább a fiziológiára helyezte a hangsúlyt. És nagyjából 70-es évek közepetáján jött Raymond Moody, aki elnevezte ezt az egészet, ő adta a halál közeli élménynevet magának a jelenségnek.

Tehát ott volt Grayson és kutatócsapat, aki már tíz éve ezt kutatta, nem volt se név, se standard kutatás módszertan, nem vették őket komolyan. És ez még csak egy egyetemen belül vagyunk. Vagy egy országon belül vagyunk. És hogyha megnézzük, hogy Kínában hogy kutatták ezt, hogy a svédek, vagy a hollandok hogy kutatták mindezt. Nem volt egy nyelv. Tehát hogy így, ember, ti nem tudjátok, hogy hogy kell egymással beszélni. Hát hogy vegyelek én benneteket komolyan, ha ti magatok nem értetek egymással egyet? Tehát teljesen jogos az az ellenállás,

hogy ez megvan. Ez az egyik része a dolognak. A másik pedig az, amit így az utóbbi hetek párbeszédeiből tanultam, jellemzően, mindjárt mondom a neveket, csak este van, és most egy kicsit lelassult a gondolkodásom. Igen, igen. Dean Radin és Helene Weber, tehát ők Institute of Noetic Sciences vezető kutatói, parapszichológia kutatói,

Ők hívták fel a figyelmet podcastekben és hasonló műsorokban, hogy van egy olyan ellenállás is a tudomány részéről, hogy biztosan akarjuk mi azt tudni, hogy ha a telepátiát megfejtjük, és azt tudjuk tréningezni, és hogy telj jobb lesz alapban, hogyha

Tudod olvasni mondjuk a barátod, vagy a család tagjaidnak, vagy éppen az ellenségeidnek, vagy a harcászati és különféle katonai területekre menve. Biztos, hogy jó a világnak, hogy mi akarjuk ezeket tanulmányozni?

Most csak annyi, hogy akkor ezek szerint te például azt gondolod, hogy ezek olyan készségek lehetnének, amit minél magasabb szintre lehetne fejleszteni? Lehet fejleszteni, tehát ez is a statisztika. Tehát azt mutatja, hogyha te tréningezel, gyakorlod, mint hogy a relaxációt is lehet tréningezni és gyakorolni, és egyre jobbnak lenni benne, ugyanígy ezeket lehet gyakorolni.

ResearchGate, illetve a Stargate program kutatói ugyanezeket mutatták ki, CIA-i ugyanezeket a jelentéseket most már declassify, tehát elérhetőek, hogyha valaki ezt angolul elolvashatja, de hogy van egy ilyen ellenállás, hogy nem biztos, hogy mi akarjuk ezt tudni. Tehát, hogy egy ilyen félelem, ez a fear of sight, ezt így hívja a szakirodalom, hogyha valakit ez érdekel,

hogy lassuljunk le, nem akarunk nektek olyan sok pénzt adni, hogy ti ezt kutassátok, és van még egy harmadik terület is, hogyha még ezt gyorsan hozzátehetem, ez pedig az, hogy oké, ti kutatjátok, parapszichológusok mondjuk a

azt a túlélési hipotézist, amiről a vallás azt mondja, hogy ne kukucskálj be te olyan helyekre, ahova neked nem kéne bekukucskálnod. Tehát jön egy ilyen ellenállás ebből az irányból is. Megvan az emberekben az a szkepticizmus is, vagy az a félelem, tehát így a társadalomban, ez egy következő réteg, hogy hú, ha te ilyen dolgokkal foglalkozol, te esetleg olyan dolgokat is tudsz, belelátsz az én, tehát magáról és pszichológusról is szokták ilyet feltételezni, hogy óvatosan vele,

Mert bele látom, nem tudom, hogy mibe, tehát van egy ilyen része is, és ugye a harmadik rész az az akadémia, tehát hogy ott is hogy vegyék komolyan azt, akik nem tudnak egymással zöldágra vergődni saját paradigmájukon belül, de mára már Grayson kialakított például egy ilyen halál közeli élménykérdőívet,

Abszolút egyetértek veled. Azt szokták mondani, hogy három nagy pofont kapott az emberiség, úgymond a nagy kutatóktól vagy gondolkodóktól. Az első az csillagászoktól jött, ugye korábban volt ez a világkép, hogy mi vagyunk az univerzum közepe, hát nagyon nem. Mikor ez kiderült, a második nagy pofont jött Darwintól, hát hogy evolúciós szempontból van egy helyünk, nem ott, ahol korábban elképzelték.

És ugye az utolsó pofon, az pedig Freudtól jött, ez a harmadik, hogy ugye ez a mindent tudunk, hogy minden a tudatból jön, de hogy a tudattalan motivációk, a tudattalan készítetéseink sokszor nagyobb hatást gyakorolnak ránk, mint azt én elterveztem, hogy mit fogok ma csinálni, nagyon nem úgy van sokszor. Igen. És hogyha már telepátia kapcsán csak így

Animal Science, ez a neve a kutatási területnek. Két egyetem van, ahol ezt kutatják, illetve kutatóintézet. Az egyiket úgy hívják, hogy a Rhine Research Center. Ez szintén ugyanabban az államban van, ahol a Duke Egyetem. És nyáron szintén találkoztam kutatókkal. Nagyon érdekes, amikor azt mondták, hogy mondjuk a halál előtti állapotban lévő állatokat vizsgálva milyen következtetésekre jutnak. A másik egyetem viszont...

Németországban található, ahol szintén ezeket a kérdéseket vizsgálják, hogy az állatoknál milyen olyan jelenségek vannak, amikor mondjuk a te kutyusod haldoklik, akkor milyen jelekkel köszön el úgymond a családtagoktól, mielőtt elvonul, fizikálisan is eltávolodik, és elmegy meghalni. Tehát, hogy hogy érzik meg ezeket a jeleket. Időjárás szokták, vagy a gazdi, hogy mikor érkezik haza. És ennek is ugye megvan az elemzési szint, tudományban így nevezik ezt, hogy vannak elemzési szintek,

hogy nézzük meg biológiailag, mi okozhatja azt, hogy a kutya négy órakor elkezd mondjuk már az ajtóban a farkát csóválva motiváltá válni. Hát lehet, hogy a feromon vagy azok a testednek a különféle kemikáliái akkora fogynak el arra a szintre, hogy a kutya már az ő biológiai órája tudja, hogy jön. Tehát ez nem száj, nem ISP, hanem ez más. Viszont vannak olyan területek, amit te is mondtál, ami vizsgálható,

Ami nagyon nehéz ezen a területen, hogy ugye ők nem beszélnek, tehát hogy amit látunk, meg amit mérünk, hogy azt minek tudjuk attribútálni, minek tudjuk tulajdonítani, hogy ez most ezért van, vagy éppen a hormonok, vagy azok a szintén nem látható kémiai molekulák, amelyek ott lebomlanak, eltűnnek, megjelennek. Stress, ugye ezt is, hogyha egy kutyus, cicus közelébe mész, pupillatágasság, nagyon sok olyan változó van,

amire amúgy is hajlamosak vagyunk, úgymond, ha nem figyelek, akkor azt mondom, hogy hú, nem tudom, de ennek az embernek az energia ilyen volt, vagy olyan volt, miközben benned a hormonok, és éppen kortizol, nem tudom, mi változik, és annak is túladulíthatom. Úgyhogy izgalmas, izgalmas kérdés. Nemrég, mert talán egy-két évvel ezelőtt kiraktam egy posztot a Mindességit Facebook oldalára, és arról szólt, hogy egy talán Kenyában, vagy nem tudom, de Afrikában egy

Minimális szinten foglalkozok vele, egyre több mértékben, nagyobb mértékben jelenik meg a kutatásban, módosul tudatállapotokkal kapcsolatban, illetve olyan, ezt szokták így a stúpákkal kapcsolatban, ilyen gondolatformákkal kapcsolatban is megemlíteni, hogy mondjuk, hogy tudok valakinek mondjuk éjjel segítségével, akár egy gyászban úgy segíteni, hogy megjelenítek olyan tartalmakat, vagy megjelenítek olyan

elhunyt szerettéhez tartozó dolgokat, amelyek segítik őt a gyász folyamatában. Tehát ezek már megint nem parapszichológia, hanem inkább a technológia felhasználása olyan intervenciókban, olyan beavatkozásokban, ami konstruktív lehet az adott személy krizisében, vagy éppen a tanulásában, fejlődésében. Tehát nem vagyok kompetens, de ezeket a témákat hallottam, hogy ezekről publikálnak.