Szilágyi Tamás

vagy elmegyünk a vodasparkba, és poénkodunk, meg ilyesmi. Mert őnek aztán tényleg rohadt mindegy. Mert hogy ő ebből nem lát annyit. Ja, van egy-két ember, akinek

nagyon sok pénze lett, és lehet, hogy nem kéne, hogy annyi pénze legyen. Tök mindegy. Nekünk van annyi pénzünk, hogy a vadaspartba vegyünk egy jegyet, és ahogy mondtam, a boldogság nem annyira drága. Érted? A gyerekek csupasz tésztát esznek, vagy pestós tésztát, hogyha iszonyatosan gurméba érzik magukat. Tehát, hogy ezt oda tudod nekik adni. Valójában az ő fizetőeszközük, minden gyerek fizetőeszköze, az a figyelem.

Amiért ők mindent csinálnak, az az, hogy ők ebből szerezzenek a lehető legtöbbet, a szülői figyelemből. Nem az, hogy ő most első lesz a szavalóversenyen, vagy ilyesmin. Azt is azért csinálja, hogy odafigyelj rá. Azt is azért csinálja, hogy azt mond neki, hogy na most így tök büszke vagyok rád. És azért lesz egyébként teljesítménycentrikus,

mert úgy érzi, hogy te csak akkor adsz neki figyelmet, vagy több figyelmet adsz neki, hogyha jól teljesít. Tehát egy csomószor mondom ezt a kislányomnak, hogy de tudod, hogy én ugyanannyira szeretlek, meg ugyanannyira büszke vagyok rád, akkor is, hogyha ezt nem nyered meg ezt a versenyt, nem számít, nem leszek büszkébb rád, vagy nem foglak téged jobban szeretni.

Nyilván az, hogyha te alanyi jogon jogosult vagy a szeretetre és a boldogságra. Hát ez az egész cucc, nem? Az egész liberális ideológiának ez a lényege, hogy te alanyi jogon jogosult vagy az elfogadásra, a szeretetre és a boldogságra. Nem kell hozzá semmit se tenned.

bármilyen szexuális identitásod lehet, bármilyen vallási, vagy politikai, vagy akármilyen identitásod legyen, bármilyen bőrszíned legyen, alanyi jogunk az, hogy szerethető, és elfogadható, és boldogságra méltó ember vagy. Tehát, hogy ha akkor dicséred meg a gyerekeket, amikor elérnek valamit, akkor people pleasereket nevelsz. Érted?

Nem azt tanítod meg neki, hogy így küzdeni kell, meg hogy jobb legyen, meg ilyenek, hanem azt tanítod meg neki, hogy a teljesítménye fogja meghatározni az ő értékét. Na most ez így van? Nem feltétlenül, nem? Mint hogy mindannyian értékesek vagyunk. Van olyan, hogy zavarba jön valaki a praxisomban, amikor azt mondom, hogy szerintem te egy értékes ember vagy.

hogy ezt most miért mondom. Azt mondom, hogy ez a legegyszerűbb mondat a világon, mert hogy mindenki az. Érted?

Ez ugye ez a fajta ilyen pólus nélküli, feltétel nélküli, kicsit ilyen, amit a taoizmusnál is mondtam, hogy alapvetően különböző részét látjuk annak a spektrumnak, amiben ugye a létezés megtalálja, vagy megtapasztalja saját magát. És mind-mind egy pici szelet vagyunk. Én azt látom, hogy alapvetően feldolgozhatatlan traumák

lesznek azok, amik extrém viselkedési mintázatokhoz vezetnek. És nálunk Magyarországon ez viszonylag egyértelműen. Az 1930 és 1945 között született úgynevezett csendes generáció, vagy silent generationnek a transzgenerációs traumájából fakad a mai napig, és a mostani generáció kezdik el,

ezt lezárni. Most tudják lezárni. A Millenialnál 30-as éveiktől kezdve elkezdtek az emberek önismerettel foglalkozni, mert eljutottak energiában oda. Z-generáció 20-21 évesen menne kell pszichológushoz, és érzik, hogy itt valamit le kell zárni. Azért, mert még

Láthatóbb ez az egész. Feldolgozható. Tehát elérte a trauma azt a szintet, hogy feldolgozhatóvá válik. De hogy az, ami ott történt. Mert mondhatod azt, hogy volt első világháború is, igen, de volt módunk arra, hogy megéljük a gyászt és megéljük a fájdalmat. Érted? Elesel, de utána elmondhatod, hogy elestem, fáj a lábam, szomorú vagyok emiatt, és más ember fogadja,

a te fájdalmadat. Na most a II. világháború utáni szovjet időszak, az úgy nézett ki, hogy te elesel, szomorú vagy, valaki odamegy, pofán ver téged, és azt mondja neked, hogy ha még egyet múkkansz, akkor szétverlek téged.

és én adom a következő pofont. Tehát így nézett ki a rendszer. Hogy okozott neked egy traumát, és utána azt mondta, hogy meg nem munkadj, mert elviszlek, és munkatáborba zárlak téged. Tehát, hogy folyamatos fájdalom, és nem tudod kikommunikálni, és abból fakad a depresszió, ugye, a kilátástalanságból. Ezt mondta a Feldmár András, hogy 56 előtt az emberek csak ültek a kocsmában egy sörrel, és meg se szóraltak.

mert olyan szinten demoralizálva lett mindenki, hogy már nem hitted el, hogy te egyáltalán elmondhatod, hogy téged mi bánt, mert azt láttad, hogy valaki elmondta, és jövő héten már nem volt ott a kocsmában. Ez szerintem egy feldolgozhatatlan trauma. És ez ment utána generációra, generációra különböző módon. Mindig különböző forgatókönyvek vannak, ugye? Van

a korrektív forgatókönyv, ami azt jelenti, hogy velem történt egy trauma, ami nekem rossz volt, én ennek a szöges ellentétét próbálom megcsinálni, ezt korrigálni akarom. Van az a fajta forgatókönyv, ami fordított jogosultságon alapul, ami azt jelenti, hogy engem ért egy trauma, velem nem foglalkoztak, szóval én a gyerekeimtől

várom el, hogy akkor ők foglalkozzanak velem. Majd ezt nem kaptam meg, és én jogosult vagyok erre. És van az úgynevezett repetitív forgatókönyv, amikor velem történt valami, és én azt úgy dolgozom fel, hogy azt mondom, hogy jó, akkor ilyen a világ, és akkor én is így fogok bánni a következő generációval. És ugye az fogja meghatározni a generációt, hogy az előtte, az őket fölnevelő generációnál milyen mintázatok vannak többségben.

Tehát például egy X generáció-Z generáció párosításban egy tök erős, korrektív mintázat van, nem annyira foglalkoztak az X generációval, ők viszont túl foglalkoznak az ő gyereket, tehát helikopter szülővé válnak, nem hagyják a gyerekeket felnőni, és azért van az, hogy a Z generáció nehezen találja meg a saját szavát meg helyét, mert

Ezeknek a gyerekeknek egy részénél még a mai napig az anyuka hívja fel a céget, hogy ő akar beszélni a menedzserrel. True story. Tehát, hogy nem engedik ki. Viszont ő náluk eljutott ez a trauma odáig, hogy ők már tudnak erről beszélni. Tökre látod a művészetben, hogy így mondják, hogy nem oké nekünk ez most, ami van, nem érezzük magunkat jól. Nem azért, mert nem létezik

olyan korábbi sors, ami szarabb, mint az övék. Ez egy fasság. Nyilván van. Nem az övék a legszarabb sors. De eljutottak arra a szintre, hogy ki merik mondani, és ki tudják mondani. És az az a pillanat, amikor egyébként megfelelő önismerettel ezt