Bereczkei Tamás

Eszter Dávid, éreztétek a héten magatokat magányosnak? Én nem éreztem magam a héten magányosnak, de én alig várom, hogy jövő héten egy kicsit magányosnak érezzem magam. Ez azt jelenti, hogy te állandóan közösségben vagy? Nem, hogy ez egy túláradó hét volt. Nem vagyok állandóan közösségben, de ez egy túláradó hét volt.

Szerintem, amivel én a héten nagyon sokat találkoztam, az messziről fog indulni, de az, hogy nagyon sokan amiatt stresszesek, hogy kezd ki alakulni egy ilyen percepció, hogy nem szabad stresszesnek lenni. Tudjátok, a stressz megbetegít, tönkretesz, nyomorba dönt, nem tudom, és hogy igazából a stresszfaktorok, még hogyha nem is olyan hatalmasak vagy veszélyesek, de ennek a stresszreakciónak a lecsendesítése az, ami elhúzódik.

Tehát történik valami pici irritáció, és azt így nagyon sokáig visszük magunkkal. Ugye valószínűleg ez a munkámból is ered, hogy én ilyen jellegű tréningeket, workshopokat tartok, tehát nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki valamilyen oknál fogva eszköztelennek érzi magát.

azzal szemben, hogy stressz éri, feszültség, különböző kihívások, és akkor erre jönnek rá a Facebook hirdetések, amik azt mondják, hogy stresszmentes élet napi 15 percben, és akkor én vagyok a lehangoló ember, aki azt mondja, hogy a stresszmentes élet az a halál, tehát ugye ez azért alapvetően egy védelmi reakció.

És hogyha ezt kikapcsoljuk, akkor hát sokkal szomorúbb dolgok történhetnek, mint az, hogy stresszes vagy. De kialakult egy ilyen percepció, hogy ezt valahogy kikéne kapcsolnunk, és akkor egy ilyen állandó jókedvben és egyensúlyban kéne működnünk, és minden, ami ettől eltér, az valamiféle deviancia.

Gondoltam, visszacsatolok. Én ide azért mindenképp beszélnék azzal, hogy ahogy van ez a társadalmi fejlődés és evolúció közötti széthangolódás, ugye ez a testünkben is érezhető, tehát hogy ez a test, ez nem erre lett kitalálva.

És ez az ülő életmódnak minden stádiumában gyönyörűen látszik, tehát hogy az, hogy hogyan gyengül el, hogyan rövidülnek meg az izmaink, hogyan lesznek olyan mozgások, amik végtelenül természetesek a testünknek alapvetésként, egyre nehezebbek és elérhetetlenebbek.

Tehát, hogy a testünk, ugye ezt nagyon sokszor így ráfogjuk a korra, tehát 30 évesen mindenki elkezdi ezt a default kifogást használni, hogy ah, öregszem, és hogy azért a testünknek nem kellene ilyen gyorsan ezeket a funkciókat feladnia.

De ugye, amit nem használunk, az szépen lassan elhal. Tehát, hogy mind az izmaink, mind a mozgásunk, és mind a mozgástartományunk. Tehát, hogy ez nagyon-nagyon, ez egy sokkal komolyabb dolog, mint az, hogy jaj, akkor néha állj fel az irodai széketből. Tehát, hogy én azt gondolom, hogy legalább annyira, mint a mentális és lélektani része,

Az, hogy testileg mennyire megszemvedjük ezt a szétváltozást, aközt, hogy mire fejlődött ki evolúciósan a testünk, és mit csinálunk vele a mindennapokban, az legalább egy olyan súlyos tényező.

Hát én nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én, hogyha egyedül főzök magamnak is, megkóstolom én, hát én nagyon tudom élvezni. Eszter, te főzöl? Igen, én főzök. Nekem most az jutott eszembe a kérdésedről először, hogy én eredetileg diplomáciát tanultam, és az egyik első dolog, amit mondtak nekünk a gyakorlaton, az az volt, hogy minél hamarabb ültessd le őket enni.

és hogy többek között azért, mert ugye a közös étkezésben adódik rengeteg olyan helyzet, amikor kollaborálni kell, tehát különösen egyet nem értő feleket, nagyon izgalmas leültetni enni, és direkt voltam olyan vacsorákon, ahol úgy manipuláltuk a helyzetet, hogy kollaborálniuk kelljen, tehát mondjuk nem volt elég sótartó.

És akkor két olyan embernek, aki egyébként politikai, gazdasági, egyéb kérdésekben nem ért egyet, ugye együtt kell működni, hogy add ide szerinted is, sótlan szerintem is. És ugye ők közben azt gondolják, hogy ők itt felfedezték, hogy sótlan a vacsora, tök direkt sótlan a vacsora, és tök direkt nem volt ott elég sótartó.

Mert hogy maga az étkezés ugye egy ilyen közös alapot teremt, meg legtöbbünkben ezt a pszichológiai biztonságot is, tehát hogy ugye van ehhez kapcsolódóan egy ilyen nyugalmi állapot, hogy étkezünk, és sokkal könnyebb közös nevezőre jutni valakivel, amikor eszünk.

nekem zsárbót kell sütnöm, ez van a családban rám osztva feladatként, úgyhogy ez az én tradicionális szerepköröm, nyilván másban is segítek, de én azt gondolom, hogy amiről itt te is beszéltél, és szerintem Dávidnál is sokszor felmerült, hogy

hogy ugye ez egy ilyen sokszor elmulasztott rituália főzés. Tehát, hogy amit mondtál is, hogy hát hogyha akkor itt bele tudnánk lassulni, és ugye valamit így ritualizálni, milyen rendkívül ronda kreált szó az részemről, de amikor valamit képesek vagyunk így ritualizálni, akkor az történik, hogy az a dolog sokkal több figyelmet és szeretetet kap.

Tehát, hogy fogunk valamit, például azt, hogy elkészítsem az ételemet, és akkor abból lehet egy társas dolog, lehet abból egy élmény, lehet abból egy kapcsolódási lehetőség, ahelyett, hogy egy stresszfaktor lenne. És nyilván, tehát, hogy senki ne értse félre, én is álltam már olyan kiosztnál, és úgy bajtam vele, hogy ezt a három percet kivenni is rengeteg éppen.

Tehát, hogy nem akarok semmiféle jógaoktató prekoncepciónak eleget tenni ezzel, mert én aztán nagyon kellemetlen éhes ember vagyok, de közben pedig, amikor sikerül időben elkészülni, és időben összefogni azokat az embereket, és mondjuk közösségben főzni vagy enni, akkor egyszer-egyszer felnézek belőle, hogy ja, tényleg, tényleg, ez egyébként lehet egy stressz faktor, és lehet egy rituálé.

Felerősségvállalás. Tök rem szeretik az emberek, mikor ezt mondom, de hát ez van, hogy ahogyan itt mondtad is, hogy nagyon sok dolog felett egyébként van hatalmunk. Tehát van hatalmunk a feled, hogy eszközöket tegyünk magunkével stresszkezeléshez. Van hatalmunk a feled, hogy mozgassuk a testünket. Van hatalmunk a feled, hogy interakcióba keveredjünk idegenekkel.

És én például a workshopokon sokszor hozom az embereket ilyen üdvös, de kényelmetlen helyzetekbe, hogy akkor most itt vannak többen is, akik tudnak igazolni, hogy akkor most alkossunk hármas csoportokat, és mindenki amennyire konfortos adott témáról, adott gyakorlat részeként kapcsolódjon ezzel a vadidegennel. És az első 30 másodperc az a, amikor szerintem mindenki úgy van vele, hogy