Varga Tóth Róbert

kapcsolatban, de hogy nekem például sokszor igazából mai napig egy belső harcot jelent az, hogy tudomásul vegyem, hogy a szüleim nem tökéletesek. Tehát amit te az emberi anyámmal tudod minden rendben. És ez gúrvára banálisan hangzik, mert hogy nyilván tudom, de érted, amikor valaki rosszat mond az apámra,

vagy az anyám, vagy tök mindegy. Rögtön az a tűz fellobom bennem, hogy hát hülye vagy bazdmeg, ezek a szüleim, mert ők úgy. Így van. De hogy ez nem reális, tehát hogy

Abban viszont óriási előnyen indul, hogy te azt a nem tudom, tíz plusz évnyi szenvedést és tanulást ugye már magad, tehát hogy azzal a bölcsességgel indul kvázi nulláról, amit neked évtizednél és többi dolgot összeszedni. Igen. Az viszont tök jó. Igen, remélem, de rettenetesen ijesztő, hogy belenézed a körbe és azt, hogy annyira nem vagyok szép, és így...

De a szépség fogalma maga degradálódott le szerintem a sárba, mert amikor kimondjuk azt, hogy szépség, akkor már önkéntelenül ugye ilyenek jutnak az ember eszébe. De

Nekem van olyan, hogy beszélgetek idős emberekkel, koncertek miatt például, és ha most ebből indulunk ki, akkor nem igazán mondhatom, hogy ők szépek, mondjuk így, de olyan gondolatokat mondanak öreg bácsik meg nénik, akik ráncosak, és lehet, hogy már kicsit hajlott a hátuk, meg ilyenek, de

kimondja a néni azt, hogy olyan úgy tudja kifejezni, hogy neki milyen örömet jelentett a szívének az, amit hallott, hogy így nézem, és azt látom, hogy szép. Úristen, de durva. Szerintem a szépség az, én úgy gondolom, hogy létezik, de az, amit most szépségnek, ami a normája a szépségnek, az valóban nem szép.

Béleményem szerint nem a szépség. Aztán, fú, nagyon erős gondolat, pontosan, hogy annyira jól lenne, hogyha tudnánk valahogy a külsőségek alatt látni valamit, és ugye ez most nagyon el van torzulva. Sőt, egyébként a fordítottya, hiszen különösen igaz, hogyha valaki fizikailag szép, megfelel annak az ideának, ami most a norma, de valami olyan megnyilvánulása van,

ami bennem azt az érzet, tehát hogy egyszerűen a szemem már tök indiferens az, hogyha fizikailag külsőre szép. Mert a belső rondasága egyszerűen megsemmisíti. Nem tudom, számomra, hogyha belül nincs szépség, akkor kívül is már nem lehet. Aztán. Bár csak mindenki így tudna ezt látni. Vagy még jobban. Vagy még jobban, igen. De ja, amúgy.

Egyébként mondtad, hogy szerinted még nem vagy ott, hogy pontot raktál magadban ennek az egésznek. Szoktál azon gondolkozni, hogy hova fog ez benned eljutni, illetve célod egyáltalán az, hogy valamikor le tud zárni magadban ezt az addikciót, vagy bárminek is lehessen ezt nevezni. Mi a célod?

Hát nem tudom. Ilyen éhezős helyeken nagyon még nem jártam. Így face to face. De az is érdekes, hogy az amerikaiak miért annyira túlsúlyosak. Mert ott például erről azért nem annyira beszélhetünk, hogy mondjuk, nem tudom, mindegyik világháború szarágázolta őket, meg a kommunista divta túlra, meg nem tudom miért. Hát ott meg a jólét, pont az ellenkező irány nyúltságban jön a... És itt megint odajuk adunk ki, hogy a full szélsőségek akár melyik irányban, de destruktív. Abszolút. Abszolút, igen.

nem tudom, menekülésből, tehát ilyen frusztráltan csinál az ember, akkor az egy ilyen állandó stresszállapotot eredményez, és én lehet, hogy rosszul tudom, de hogy azt hiszem, hogy a kortizol az például hajlamos arra, hogy olyan, tehát a testedet arra is kényszerítse többek között, hogy raktározzon, mert stresszállapot van, és kell a napta, akkor későbbre.

Tehát, hogy annak ellenére, hogyha mondjuk éheszteted magad, mégsem fogysz le, mert a tested egy olyan állapotban, ami szükségállapot neki, tehát tudja, hogy veszély van, és nem... Nehezebben engedi, ez való igaz, tehát mindig a kalóriadeficit az alap, mindig kell, csak a kalóriadeficit a feltételen fogyásnak,

bullshit dolgoknak tűnnek, és mégis ebből áll az egész valójában, hogy mennyire fontos az alapokhoz való visszatérés. Nekem egyébként személy szerint, lehet, hogy egy kicsit ilyen kattant vagyok, de az, hogy a napi edzést valahogy be tudjam vinni, az nagyon nagy fontossága bír, és nem is feltétlenül elsősorban fizikailag, nyilván úgy is, de hogy aktuálisan, akut módon mentálisan is. És nekem, épp ma mondtam a csajomnak, hogy

minden alkalommal nagyon nehéz rávenni magamat arra, hogy elkezdjek edzeni, de 10-15 perce miután benne vagyok, elkezd jó lenni. És akkor már jó, de előtte nagyon szar, tehát hogy nincs hozzá kedvem. De valahogy az ember, hogyha ezt a ilyen, ugye van az a könyv az Atomic Habits, ugye?

szépen lassan valamit felépít, még egy olyan dolgot is, amit nem szeret annyira, akkor azáltal, hogy annak a kis visszajelzéseit megkapja, hozzájutsz egy olyan legális dopamint, ami tényleg akkor telkezik, amikor az evolúciós

Szerinted, hát mivel Magyarországon vagyunk, szerintem számos túlsős ember meg fogja hallgatni ezt az adást, lehet, hogy többen, mint ha mondjuk Belgiumban sugároznánk, hogy milyen tanácsot tudná adni egy olyan embernek, tehát hogy ismerje fel egyáltalán, hogy el kell indulni ezen, mert ugye neked is kurva sok időbe telt, amíg a jó úton kezdte el indulni. Tíz év, azt mondtad. És még akkor is sok idő ezen dolgozni, de szerintem

Tényleg az, hogy mi eléggé egy ilyen inkubátorszerű helyzetben vagyunk a nyelv miatt, meg hogy valahogy nehezen tekintünk ki, szerintem, hogy hogy lehet ezt felismerni? Milyen tanácsot tudná adni egy olyan embernek, aki tök laikus? Tehát valami egyszerű, praktikus, kézzelfogható tanácsra lenne szüksége szerintem valaki ilyesminek.

De és mi van akkor, ha mondjuk egy olyan ember hallgatja ezt, aki zabál, felteszi magának a kérdést, hogy most miért eszem? Szarok rá és zabálok tovább. Ez is azt jelenti, nem? De hogy ő akkor nem tudja azt felismerni, hogy most kontrollvesztés van, hanem azt gondolja, hogy ez fülyeség. De várj, honnél tudom, hogy zabálok? Vissza, nagyon jó kedvés. Még egy csoki teszem.

A függőségekre is ezt mondta, a szemejátsz mondta talán ezt, vagy a sárosi pöti, hogy akkor igazából úgy definiálja a függőséget, megkezdtük, hogy mi egyáltalán mi a függőség, amikor már rossz hatással van az életedre. Így van. Valójában szerintem is ez a megfogható. Mert most az, hogy te egyszeretszel, és sokat, ha egészséges vagy, ez nem okoz neked kell, most maradjunk nálad. Akkor

olyan okokra lehet visszavezetni, amiről beszélünk. De ez egy átlag, nem átlag, hanem hogy ránézést nem tudod megállapítani az embertől, hogy milyen oknál fogva túlsúlyos. Én megnéztem a WHO-nak a statisztikáit, ugye azok